SZOLGÁLTATÁSAINK

Teljesítményértékelés tervezés

Elvégezzük teljesítményértékelésének rendszerszintű fejlesztését. Nagyon fontos, hogy a munkatársai ismerjék a cég terveit, és azt is, hogy adott időszakban mit vár tőlük, mit kell elvégezniük. A vezetői eszköztár egyik legfontosabb eleme a visszacsatolás, tehát az elvégzett munka értékelése, valamint az egyén fejlesztési szükségleteinek meghatározása. Ez a folyamat viszont csak tervszerűen megvalósítva működik hatékonyan. Szakmai hátteret biztosítunk a teljesítményértékelés kidolgozásához és bevezetéséhez, oktatásához, működtetéséhez.

A szervezeti és egyéni teljesítmény definiálása

A teljesítményértékelési rendszer kidolgozásánál mindig fontos szempont az, hogy mit ítél a szervezet sikernek, teljesítménynek.

Fontos megismerni, hogy milyen összefüggések vannak az egyén, a csoport és a szervezet teljesítménye között annak érdekében, hogy ezt a rendszerben megfelelő definiálással, arányossággal és súlyozással jelenítsük meg.

A teljesítményre alapozott rendszer kidolgozása, elfogadtatása

A szakmai, személyes és vezetői kompetenciák, a szervezeti összefüggések és az egyén teljesítményét összegző rendszer kidolgozása, alapvetéseinek, logikai összefüggéseinek leírása, (igény esetén) az ezeket számoló, összegző táblázatok elkészítése képezik a rendszer részeit.

Elkészítjük a kapcsolódó kézikönyvet is, mely támogatja az egységes értelmezést és bevezetést.

A teljesítményértékelésre való felkészítés (a visszajelzés kultúrája)

A teljesítményértékelés, a visszajelzés adás nem minden szervezet kultúrájának a része. Nem mindenhol magától értetődő az, hogy ha jól, vagy rosszul dolgozunk arról visszajelzést, értékelést kapunk pedig a fejlődésnek ez az alapja.

Ha ez nem a kultúra része, a vezetőket fel kell készíteni arra, hogy saját és a munkatársaik érdekében őket pontosan értékelni tudják, az értékelést a megfelelő módszerrel, fejlesztő módon képesek legyenek visszajelezni.

Ha a visszajelzés a kultúra része, támogatást és egységes helyzetkezelést biztosítunk annak érdekében, hogy még jobb módszerként alkalmazhassák az értékelés rendszerét.

Bevezetéstámogatás

Az első célkitűzés, folyamatkövetés, adminisztratív, majd szóbeli értékelés mindig nehéz. Akkor is nehéz, ha támogató a teljesítményértékelési rendszer, ha tökéletes volt a felkészítés.