A szervezet/vállalat dönthet úgy, hogy ebben az érzelmileg kiélezett helyzetben többet nyújt a munkatársai számára, mint némi pénzjuttatás. Dönthet úgy, hogy átsegíti az elbocsátottokat, az egyént ezen a kihívásokkal teli helyzeten. Annak érdekében, hogy ez a folyamat minél emberibb legyen, a vezetők segíthetik és támogathatják munkavállalóikat egy jól felépített, átgondolt szolgáltatással, a gondoskodó elbocsátással.
Az elbocsátás során a munkavállalók a karrierjük átmeneti időszakában is kiemelt figyelmet és gondoskodást kapnak szakembereinktől, végig kísérik őket a teljes folyamaton keresztül, minden egyes lépés során támogatást nyújtanak a munkavállalók számára. Ez a figyelem, segítségadás több elemből épülhet fel:
- A program sikeressége a részletekben rejlik. A tényleges megkezdését megelőzően kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy minden releváns részletet feltárjuk az elbocsátásra kerülő kollegák életútjáról, rövid és hosszú távú szakmai terveiről, valamint a szervezetről és az iparágról.
- Az első lépés a programért felelős csapat felkészítése. Munkánk fontos eleme a szinergiák támogatása, amely már a program előkészítésében és megtervezésében megjelenik (mint a kezdeti kommunikációs lépések, egyéni beszélgetésekre való felkészítés).
- Kidolgozott módszertanunkat és eszközeit a szervezet, az iparág és az ügyfél igényei alapján módosítjuk, egészítjük ki, melyben figyelembe vesszük mind a vezetők, mind pedig az elbocsátásra kerülő dolgozók elvárásait.
A folyamatot a kezdeti lépésektől támogatjuk, a kommunikációtól kezdve egészen az utolsó kollega sikeres elhelyezkedéséig.
A program elemei többek között az alábbi szolgáltatásokat tartalmazzák:
- a munkavállaló alapos felmérése (életút, munkatapasztalat, képességek és kompetenciák);
- célállás meghatározása, az egyéni karrierút megtervezése;
- önéletrajz megírásában való segítségnyújtás, és a személyes brand kialakítása;
- munkaerőpiaci információk átbeszélése, a nyílt és rejtett munkaerőpiacon történő álláskeresés, a potenciális vállatok átbeszélése;
- kapcsolati háló felépítése;
- felkészítés a kiválasztási eljárásokra, az állásinterjúkra;
- pszichés támogatás.
A program alapvető célja és feladata az elbocsátásra kerülő munkavállalók érzelmi és szakmai támogatása, az álláskeresési idő lerövidítése. A program járulékos nyeresége a szervezet gondoskodó működésmódjának erősítése, a szervezetben megjelenő negatív hatások mérséklése.
Az a vállalat, amelyik fontosnak és értékesnek tartja a munkavállalóit (még azokat is akiktől megválni kénytelen), nem csupán a szervezetben maradó munkatársak elkötelezettségét növeli, de a piaci megítélését is pozitív irányba lendíti.